Így kerüld el a banki költségeket (Revolut)

A Revolut egy alkalmazás és egy kártya, amely megkönnyíti pénzügyeid kezelését, ráadásul rengeteget spórolhatsz díjmentes szolgáltatásain

Home » Így kerüld el a banki költségeket (Revolut)

Magyarországon az egyik legismertebb pénzügyi “FinTech” cége a Revolut. Egyre többen használják devizaváltáshoz, külföldi utazásokhoz, vagy csak a mindennapi pénzügyekhez, kártyás fizetésekhez. A Revolut a hagyományos banki termékek alternatívájaként jelent meg a piacon. Egy banki alkalmazás és fizetési kártya, amely azok számára lett létrehozva, akik egy olyan globális pénzügyi szolgáltatóra vágynak, aki rendelkezik azzal a rugalmassággal, amellyel a hagyományos bankok nem. Hogy miért használom a Revolutot több mint 3 éve? Mert ezalatt az idő alatt, már több százezer forintot spóroltam meg vele! Persze megvan még a CIB-nél a bankszámlám, de azt kizárólag arra használom, hogy feltöltsek pénzt a Revolutomra! Mert sokkal jobb, sokkal olcsóbb, és bizony az összes banki szolgáltatást legyalázza! Korábban rengeteg pénzt húztak le rólam a pénzintézetek, mert mindenre volt kisebb-nagyobb költségük, bármit is csináltam. És most ezek nagy része eltűnt, vagy nagyon minimális lett! Olyan sok előnye van a Revolutnak, hogy kicsit lejjebb, egy hosszabb listában összefoglalom majd a számodra! A Revolutnak több mint 15 millió ügyfele van. Weboldala szerint ezek az ügyfelek több mint 350 millió tranzakciót hajtottak végre, összesen több mint 65 milliárd GBP értékben.  És hogy miért fogod te is a Revolutot használni? Hol is kezdjem…?!

Van olyan termék, vagy szolgáltatás, amire nem Forintban van megadva az összeg hanem például Euróban? Tudod hogy éri meg vásárolnod/előfizetned a legjobban? Hát persze hogy a Revoluttal! Hiszen a Revoluton a legkedvezőbb középárfolyamon válthatod át a pénzed és minden egyes vásárláskor pénzt is spórolsz egyúttal! A Revolut ingyenes de van például fizetős tagsága is, amelynél 1%-os pénzvisszatérítést adnak a vásárlások után. Ja, és persze már minden ismerősömnek ajánlottam, akik után több tízezer Forint jutalmat kaptam! A minap épp 3600 Forinttal dobtak meg mert kitöltöttem egy kérdőívet! Vettél már le pénzt külföldön ATM-ből? Olyan költségeket vert ránk a bank, hogy csak kapkodtuk a levegőt! Hát ennek már vége! Figyeled manapság a Forint szárnyalását? Kár hogy lefele hasít zuhanórepülésben! Hát én szépen átváltom a pénzemet Euróra, Dollárra, meg Svájci Frankra, és abban tartom a megtakarításaimat! Azért elég nagy esély van arra hogy a kis Forintunk elértéktelenedik nem igaz? Persze ezt már megszokhattuk hiszen évek óta romlik az értéke… De én inkább ezen is nyerek! És te??

Mi az a Revolut kártya?

A Revolut egy olyan fizetési kártya és applikáció, amely a hangsúlyt az alacsony díjakra, felhasználóbarát applikációra és az innovatív pénzügyi szolgáltatások nyújtására tette.

Ha regisztrálsz a Revolutba, akkor tulajdonosa lehetsz egy ingyenes forint számlának, egy euró IBAN számlának és egy kékes rózsaszín kártyának, amelyet egy rendkívül stílusos tokban küldenek ki.

Ezzel a kártyával mindenre képes leszel, mint amire képes lennél egy mezei bankkártyával (értsd pénz küldés/fogadás, pénzfelvétel ATM-ből). Ráadásul még egyéb szolgáltatásokat is igénybe tudsz venni, mint részvények vásárlása, devizaváltás, kriptovaluták vásárlása, biztosítás kötés és megtakarítás. Külföldi pénzfelvétel? Online vásárlás, ahol nem forintban fizetsz? Biztonságos online vásárlás? “Mindent is” Revoluttal! 

Így keress pénzt a Revolutoddal:

1. Hívd meg ismerőseidet és ha teljesítik a regisztrációs feltételeket jutalomban részesülsz!

2. Töltsd ki a kripto kérdőívet és 3600Ft üti a markod! 

A Revolut 11,50 euró értékű kriptopénzt ad, ha megnézel néhány rövid, egyenként kb. perces videót, és kitöltöd a kvízeket. Miután a kriptopénz a pénztárcádban van, könnyen átválthatod Forintra, vagy amire szeretnéd!

A videókat a Revolut alkalmazás Kriptopénz lapján találod meg. Görgess le a Tanulás részhez, kattints az „Összes megtekintése” elemre, majd kattints a kurzus nevére. Ha megvan az Polkadot kriptopénz, kattints az érme nevére a Befektetések kategóriában, ebben az esetben Polkadot, nyomd meg az Eladás gombot.

Ha esetleg nem annyira érdekel a Kripto világa és gyorsan meg szeretnéd kapni a pénzt, akkor a helyes válaszokat itt találod! Link

 

A Revolut előnyei

 

Olcsó pénzváltás

A Revolut legvonzóbb funkciója, hogy vásárlások során díjmentesen váltja át pénzedet több, mint 150 devizába. Ez azt jelenti, hogy a bankközi árfolyam szintjén fogja a konverziót elvégezni, amely több tízezer forint spórolást is jelenthet egy nagyobb utazás során.

Azonban itt is óvatosnak kell lenni. Egyrészt hétvégén felszámol a Revolut 0,5% díjat minden váltás után, így érdemes odafigyelni és előre készülni. Ha tudod, hogy pénzre lesz szükséged, akkor válts időben.

A Revolutban 30 deviza esetében előre is áttudod váltani a pénzedet a szükséges devizára, így felkészülve a külföldi utazásokra. Extra kényelmi funkció, hogy nem csak manuálisan végezhető el a váltás, hanem beállíthatsz automatát is. Ha eléri egy deviza az általad kívánt összeget, akkor automatikusan átváltja.

 

Kereskedj a tőzsdén

A Revoluttal már részvényeket is vásárolhatsz. Standard számlásoknak havi 3 részvény vásárlása ingyenes, prémium esetében 8 darab, míg a metál csomaggal rendelkezőknek korlátlan. A szolgáltatás nagyon kényelmes, de megvannak azért a hátrányai is. Először nézzük meg az előnyöket.

Előnyök

Hátrányok

Ha még sosem vásároltál tőzsdei vállalatokat, akkor egy jó lehetőség ismerkedni a részvényekkel.

 

Kereskedj arannyal

A Revolut bevezette aranykereskedési szolgáltatását. Először csak Prémium és Metál ügyfeleknek 0,25 százalékos díj mellett, majd április végétől már a Standard ügyfelek számára is elérhető 1,5 százalékos díj mellett.

Az így vásárolt arany nem minősül pénznek a Revolut számládon, így erre nem is vonatkozik a brit betétvédelem. A fizikai aranyat egy partnercégen keresztül vásárolja a Revolut, amely a tárolást is végzi. A Revoluton vásárolt aranyadhoz nem tudsz fizikailag hozzáférni.

Bármikor visszavásárolhatod bármely devizába vagy akár kriptovalutába is. Ha kártyával fizetsz és a számládon nincs elegendő deviza az összeg fedezésére, akkor az arany automatikusan átváltásra kerül a fizetendő összeg mértékében.

 

Kereskedj kriptovalutával

A Revoluttal végtelenül egyszerűen tudsz kriptovaluákat vásárolni.

Habár van egy NAGY hátránya. Hacsak nem a Metál csomag tagja vagy, akkor nincs lehetőséged a Revolut rendszerén kívülre küldeni bármely megvásárolt kriptodat. Aki kicsit is benne van a témában az tudja, hogy a kriptokat tárcában a legbiztonságosabb tartani, ami ezzel nem valósulhat meg.

Ha csak sima Revolut csomagod van, akkor minden egyes vásárlás és eladás után 2,5%-os díjat számolnak fel. Ami szintén nem túl költséghatékony.

Tény, hogy nagyon egyszerűen és gyorsan tudunk kriptot vásárolni az applikáción belül. Az alábbi  videóban megnézheted, hogy miként néz ki Revoluton belül a kripto vásárlás/eladás. Pontosan az az intuitív folyamat, amire az ember vágyik.

A Revolut kártya hozzáadása a Google Wallethez (Google Pay), hogy bankkártya használata nélkül, mobillal fizethess!

  • Nyisd meg a Revolut applikációt a telefonodon és a felső menüben bökj a „Kártyák” lapra, és válaszd ki a hozzáadni kívánt bankkártyát.
  • Ekkor alul megjelenik a „Hozzáadás az Apple Tárcához” szöveg, erre bökj rá.

Ezután könnyedén fizethetsz az Apple IPhone telefonoddal! Az érintéses fizetés menetéről bővebben ezen a linken olvashatsz: Link

 

A Revolut kártya hozzáadása az Apple Pay-hez, hogy bankkártya használata nélkül, mobillal fizethess!

  • Nyisd meg a Revolut applikációt a telefonodon és a felső menüben bökj a „Kártyák” lapra, és válaszd ki a hozzáadni kívánt bankkártyát.
  • Ekkor alul megjelenik a „Hozzáadás az Apple Tárcához” szöveg, erre bökj rá.

Ezután könnyedén fizethetsz az Apple IPhone telefonoddal! Kétszer nyomd meg a telefon bekapcsoló gombját, arcfelismerés, és érintheted is! Az érintéses fizetés menetéről bővebben ezen a linken olvashatsz: Link