Home » YONIBET

A YONIBET kiemelten ajánlott, és minden sportfogadó számára kötelező a használata, hiszen az alacsonyabb ligákban és a kisebb piacokon, sokszor jobb esélyeket kapunk mint a többi irodánál, ráadásul azok jóval lassabban követik a piac mozgását. 3 hónapja regisztráltam az irodát kiegészítő irodának, azaz a tippek csak egy kisebb részét fogadtam itt. Ezalatt 60 tét profitot gyűjtöttem össze, ami annak köszönhető hogy ebben a fogadóirodában nagyon profitábilisan lehet fogadni. Persze ehhez az eredményhez kellettek a SportingGods minőségi tippjei is, de mondhatjuk hogy szinte gyerekjáték volt pár hónap alatt több százezer forintot összerakni ebben az irodában! Ugyan Magyarországról az iroda csak VPN segítségével elérhető, de készítettünk számodra egy regisztrációs útmutatót ami pár perc alatt végigvezet a folyamaton.) A YONIBET az egyik kedvenc irodám már a kezdetek óta! Az ügyfél hitelesítés után, gyorsa a kifizetés, és az ügyfélszolgálat is segítségünkre van, bármi kérdésünk adódik!

Előnyök
  • Jókora piac és sportesemény kínálat pre-match és élő fogadások megkötéséhez
  • Verhetetlen oddsok, cashout opció, segítőkész ügyfélszolgálat
  • A bónusz ugyan kisebb mint a szokásos, de a jó oddsok sokszorosan kárpótolnak
  • Elérhető a Cash-out, azaz a fogadás kifizetése a meccs kezdete előtt és közben
  • Kriptovalutát is elfogad (BTC,ETH,LTC,XRP, DOGE, stb.)
Hátrányok
  • Nincs magyar nyelv, de anélkül is tökéletesen használható
  • A YONIBET Magyarországról VPN-el gond nélkül elérhető

Használd ki a Yonibet legjobb Bonuszát!

“Aki fogad az veszít, én pedig NYERNI szeretek!” – Mondaná Charlie Firpo majd lekeverne néhány pofont! A Yonibet bónuszokban ugyan nem a legerősebb, de ezt jó kínálattal és magas oddsokkal kompenzálja, amely bizony rengeteg profitot jelent a tudatos sportfogadók számára. Természetesen ami jár az jár és nem hagyjuk ott a talált pénzt!

A Yonibet üdvözlő bonusza egy kockázat nélküli ingyenes fogadás max 50€-ig! A játékos legfeljebb 50 € ingyenes fogadást kap, ha az első fogadását elveszíti.

Hogyan kaphatom meg a bónuszt?

1. Hozzon létre egy fiókot. (A regisztrációs segédlethez görgessen lejjebb!)

2. Fizessen be a minimális, vagy nagyobb befizetést az akcióban leírtak szerint. (Addig ne fogadjon amíg nem hitelesítette magát!)

3. Hitelesítse számláját (személyi igazolvány + lakcímigazolás), és vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, ha az első fogadása elveszett.

4. Ha kérdése van, lépjen kapcsolatba az élő chattel.

A Yonibet bónuszai és visszatérítései abban segítenek neked, hogy úgy növelhesd a bankrollodat és a tétméretedet, hogy igazából semmit nem kell tenned csak fogadnod! Az ingyen pénzt mindenki szereti és bizony a Yonibetnél is adott a lehetőség arra, hogy megnyissuk azt a bizonyos “pénzcsapot”!

További információt a bónuszokról a Yonibet weboldalán a promóciók fülön olvashatsz!

Betssen Welcome Bonus
YONIBET regisztráció – Egyszerű és könnyű számlanyitás

Yonibet magyar nyelven ugyan nem tud, ennek ellenére nagyon könnyű használni, még annak is aki esetleg nem beszél angolul. A Yonibet weboldala angol, orosz, finn, francia, portugál, olasz nyelveken érhető el. Okoz e nehézséget egy angol nyelvű fogadóiroda használata? Mivel a fogadóirodák szinte egy kaptafára készülnek, ezért ugyanazokat a szavakat és kifejezéseket használják, így pár nap használat után már semmi problémát nem okoz megfogadni a tippeket. Nem ismersz egy szót vagy a chat ügyfélszolgálattal beszélnél? Semmi gond hiszen a legjobb barátod kistestvére a Google Translate (Google Fordító) mindig a segítségedre lesz. Töltsd le a telefonodra, vagy használd a böngészőben és egyszerű mondatokat használva könnyen fogsz kommunikálni bárkivel!

FONTOS, hogy pontról-pontra kövesd az alábbi útmutatót, annak érdekében hogy a regisztrációd sikeres legyen!

  1. Mivel a Yonibet Magyarországról csak VPN segítségével érhető el, ezért első lépésként ezt kell hogy telepítsük arra az eszközre, amin regisztrálunk az irodához, illetve használni fogjuk azt. A VPN ingyenes szolgáltatását használjuk, aminek a regisztrációs útmutatóját itt találod: Link
  2. Lépj be a VPN-be, válaszd az országok közül Japánt és kapcsold be. Innentől a VPN aktív és japán IP-címed van, és már elérhető az iroda.
  3. A következő lépés az iroda regisztrációja. Kattints erre a linkre ahhoz, hogy be tudj regisztrálni a fogadóirodához és hogy jogosult legyél az 50€ bónuszra!
  4. Miután a linkre kattintottál, egyből a regisztrációs felületre kerülsz, ahol megnyithatod a saját Yonibet fogadó számládat.
  5. A Yonibet regisztrációt elég könnyen le tudod zavarni, mivel mindössze két lépésből álló űrlapot kell kitöltened hozzá, megadva az összes kötelező mezőben a szükséges adatokat.

  • Email: Add meg (helyesen) az email címedet!
  • Login: Adj meg egy tetszőleges felhasználónevet!
  • Password: Jelszavad (min 5 karakter kell legyen)
  • Confirm Password: Add meg a jelszavad ismét!
  • Promo code: Hagyd üresen ezt a mezőt!
  • I am over 18 years…: A kis négyzetben legyen egy ✓
  • Ezután kattints a Next step gombra!
  • Name, Surname: Keresztnév, Vezetéknév
  • Születési dátumod: DD/Nap, MM/Hónap, YYYY/Év
  • Ország kiválasztás: Hungary/Magyarország
  • Pénznem megadása: EUR/Euró
  • City, Postcode: Város, Irányítószám
  • Address: Utca, Házszám, Emelet, Ajtó
  • Phone number: Tel. szám Pl: +36/702817463
  • Male/Female: Jelöld be a nemedet (Férfi/Nő)
  • Complete the registration: A regisztráció bejfejezése!
Az üdvözlő bónusz igénylése

Az üdvözlő sport bónusz max. 50€-os ingyenes fogadás biztosít, amely az első fogadásunk összegével egyezik meg.

Így igényelheti ingyenes fogadását :

  • Nyissa meg számláját, vagy jelentkezzen be fiókjába, ha már rendelkezik vele.
  • Fizess be a yonibet számládra (Minimum összeg 20€)
  • Hitelesítsd a lakcímed és a személyazonosságod (KYC)
  • Tedd meg az első fogadást és ha az elveszett vedd fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal!

Mindig olvasd el a bónusz feltételeit!

Felhasználási feltételek, angolról fordítva:
A feltételek angol nyelvű változata elsőbbséget élvez az összes többivel szemben. Vita esetén az angol nyelvű változat az irányadó.

1. Ez az ajánlat csak új ügyfelek számára elérhető, akik regisztráltak és első valódi pénzes befizetésüket a Yonibet.com oldalon végezték el.

2. A promóció minimális befizetési összege 20 €.

3. Az ajánlat a következő: Kockázatmentes fogadás, a játékos legfeljebb 50 € ingyenes fogadást kap, ha az első fogadását elveszíti.

A fogadás elvesztése esetén az ingyenes fogadás megszerzéséhez az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

– Ha single fogadásról van szó: csak 1×2, minimális szorzó 1,70.

– Ha kombi fogadásról van szó: csak 1×2, a minimális összszorzó 2,50.

Az ajánlat a Sport vagy Esport kategóriában, mérkőzés előtt vagy élőben megtett első fogadásra jogosult.

4. Az első fogadást valódi pénzzel kell megtenni, és az első befizetést követő 3 napon belül kell megtenni.

5. Felhívjuk figyelmét, hogy a teljes ingyenes fogadás jóváírásra kerül a KYC érvényesítése után. Az ingyenes fogadás manuálisan jóváírásra kerül, a KYC érvényesítését követő 48 órán belül.

6. Az ingyenes fogadás sport, mérkőzés előtti és élő fogadások esetén érhető el. Az ingyenes fogadást csak egyetlen fogadásra kell megtenni.

7. Az ingyenes fogadások jóváírását követően 2 napja van az összes ingyenes fogadás fogadására. Ha az ingyenes fogadásokat a jóváírás után 2 napon belül nem helyezik el, akkor azok törlésre kerülnek.

8. Az ingyenes fogadást teljes egészében meg kell játszani. Ha 30 € ingyenes fogadást kapott, 30 €-t kell elhelyeznie egyetlen kuponon. Ha a játékos nem fogadja meg a teljes ingyenes fogadást: a le nem játszott rész automatikusan törlődik.

9. Az ingyenes fogadás nem visszatéríthető, és az ingyenes fogadásban megtett összeg nem számít bele a nyereménybe. Csak a nyeremény kerül kifizetésre Yonibet számládra.

10. Ez az ajánlat személyenként, családonként, háztartási címen, telefonszámon, megosztott számítógépen (pl. nyilvános könyvtár vagy munkahely) és megosztott IP-címenként egy darabra korlátozódik.

11. A Yonibet Általános Szerződési Feltételei érvényesek.

YONIBET ügyfél hitelesítés (KYC) "Account Verification"

Mint minden online fogadóirodánál, a YONIBET-nél is szükséges betartani a nemzetközi jogszabályokat és rendelkezéseket, amelyek egyike a Know Your Customer (pénzmosás és egyéb csúnya dolgok elleni program). Emiatt minden olyan cég, amely szerencsejáték és vagy online sportfogadás szolgáltatás nyújtásában érdekelt, utána kell hogy járjon annak (minden új ügyfele esetében), hogy az adott számla mögött ki áll, illetve, hogy ténylegesen rendelkezik-e a korábban regisztrált ügyfél a számlanyitási űrlapon megjelölt országban hivatalos lakcímmel.

Amennyiben nem hitelesíti a fiókját egy adott időn belül, akkor bizony könnyen megeshet, hogy a számláját felfüggesztik, vagy épp a bónusz igénylésének a feltétele a teljes hitelesítés.

Az ilyen jellegű kellemetlenségek elkerülése rém egyszerű: hitelesítsd időben a számládat. Ezt a procedúrát nem nehéz lezavarni, mivel a kilétedet egy érvényes, arcképpel ellátott igazolvány másolatával (személyi, útlevél), a lakcímedet pedig egy 3 hónapnál nem régebbi bankszámla kivonat másolattal (vagy közüzemi számla másolattal, víz, gáz, villany, internet, tv,) tudod igazolni.  A Yonibet magyar ügyfelenként ezután minden szolgáltatás a rendelkezésedre áll majd, és ami – játékosként talán a legfontosabb – elhárulnak az akadályok az általad elért nyeremények kifizetése elől.

A KYC verification (Ügyfél hitelesítés) menete

1.) Jelentkezz be a fogadóirodába és felül fogsz látni egy “sárga társasjáték figurát“. Kattints rá, majd válaszd az “Verification” menüt!

2.) Töltsd fel a szükséges dokumentumokat

 

A.) Pipáld ki az “I agree” előtti négyzetet és kattints a “Next” gombra!

B.) Válaszd ki az országot, ahol kiállították a feltölteni kívánt dokumentumot és jelöld meg hogy az útlevélről vagy a személyi igazolványról van e szó. Készíts a személyi igazolványod fényképes oldaláról egy éles képet, jó fényviszonyok mellett, úgy hogy mind a 4 sarka látszódjon! Majd fordítsd meg és ugyanígy készíts egy képet a hátoldalról is! Kattints a “Upload the front of your document” gombra és és töltsd fel a személyi fényképes feléről készült képet. Majd kattints a “Upload the back of your document” szövegre és ismételd meg a folyamatot a hátoldalról készült képpel! Ha nincs személyi igazolványod, akkor helyette feltöltheted az útleveledet (Passport) is.

C.) Készíts magadról egy “selfie”-t! Az következő lépésben pedig kattints az “I am ready” gombra és az animációnak megfelelően mozgasd a fejed amíg körben mindenhol zöld vonalak jelennek meg. (Légy türelmes és pontosan úgy csináld ahogy azt mutatják!)

D.) A következő lépésben Igazold a bejelentett lakcímedet! A dokumentum nem lehet 60 napnál régebbi! A megfelelő dokumentum valamilyen közüzemi számla (Víz, Gáz, Villany, Mobil vagy Vezetékes Telefonszámla), Ha ilyennel nem rendelkezel, akkor használhatsz bankszámla kivonatot, vagy egyéb hivatalos dokumentumot, de ezeknél feltétel hogy legyen rajtuk hivatalos pecsét. Az erről készült képnek élesnek kell lennie illetve látszódni kell a 4 sarkának.

Mint említettük, ez a folyamat minden irodánál kötelező, de mindez nagyon egyszerű és a chat support is extrém segítőkész ha esetleg elakadnál. Sőt, ha a chat ablakban küldöd el a szükséges dokumentumokat, akkor ellenőrzi hogy rendben van e és fel is tölti neked a fiókodba.

Amikor sikeres volt a számlád hitelesítése, akkor ez a szöveg fogad: “Account was verified Congratulations! Your account has been successfully verified. Have a good game!”

 

YONIBET kifizetés és befizetés

A Yonibet odafigyel a fizetésre, az ügyfélszolgálatra és a mobil használhatóságra. Azok a játékosok, akik szeretnek okostelefonról fogadni, ezt a gyors és rugalmas mobiloldalon tehetik meg. Az Android és iOS alkalmazások még nincsenek készen. Ami a tranzakciókat illeti, közel 20 fizetési lehetőség van sorban. Nem csak hitel-/betéti kártyák, e-pénztárcák vagy banki átutalások, hanem olyan lokalizált módszerek is, mint a Trustly, Sofort, EPS és Multibanco. A pénzfelvétel általában 48 órán belül megtörténik, kivéve a banki átutalás és a hitelkártya igénylést. Vegye figyelembe, hogy a banki átutalással történő kifizetések 5 eurós díjjal járnak. A Yonibet élő chat éjjel-nappal működik, és e-mailben is kapcsolatba léphet az ügyfélszolgálati csapattal.

A Befizetés menete Skrill/Neteller/EcoPayz elektronikus pénztárcákkal:

  1. Kattints a profilod (társasjáték figura) melletti + jelre a legfelső menüben ami mellett a 0,00€ áll.
  2. Válaszd ki az általad preferált elektronikus pénztárcát pl Skrill-t
  3. Írd be a befizetni kívánt összeget és kattints a  “Deposit” gombra
  4. Ekkor megjelenik egy külön ablak ahol be tudsz lépni  a Skrill-be, de mielőtt megadod az elektronikus pénztárcához tartozó belépési adatokat, előtte a telefonodon kapcsold ki a VPS-t, mivel azzal a Skrill nem használható.
  5. Most kattints a Skrill bejelentkezésre, és fizesd be a kívánt összeget.
  6. Ha sikerült akkor zárd be az ablakot, kapcsold vissza a VPS-t és frissítsd a Yonibet oldalát

YONIBET sportfogadás operátor licencével kapcsolatos adatok

A Yonibet tulajdonosa és üzemeltetője a DLD Global NV székhelye ezen a címen található: Heelsumstraat 51, E-Commerce Park, Curacao. . A Curacao törvényei szerint bejegyzett cég, és szerencsejáték-engedélyt kapott a Curacao eGamingtől. A platform 2019 óta létezik, és elsősorban sportfogadási szolgáltatásairól ismert. Ugyanakkor számos online kaszinójátékot és élő osztói lehetőséget is kínál. Különféle virtuális sportágakra is fogadhat. Amint azt ebben a Yonibet áttekintésben megjegyeztük, az üzemeltető elfogadja a kriptovalutákkal végzett fizetéseket, és ez egy kényelmes banki módszer. Magas szintű biztonságot kínál, és gyors tranzakciókat tesz lehetővé.

YONIBET alternatív link – Erre tuti nem lesz mostanában szükséged!

Ha nem most jöttél le a falvédőről, akkor nyilván tudod, hogy nem is oly rég szinte az összes külföldi székhelyű bukméker ki volt tiltva az online magyar sportfogadás piacról. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a default (alapértelmezett) webcímet bepötyögve a böngésző címsorába képtelenség volt elérni a kívánt sportfogadás oldalt. És helyette egy olyan üzenet fogadta az embert, hogy a magyar állami szervek blokkolás alá helyezték az adott bukmékert – így törve borsot nem csak az operátorok, de a magyar sportfogadás rajongók orra alá is.

Itt jöttek annak idején be a képbe az úgynevezett alternatív oldalak (mirror sites), amiket speciális URL-eken keresztül lehetett elérni kábé addig, amíg azok is a magyar állam célkeresztjébe nem kerültek. Szerencsére manapság a helyzet az, hogy az EU a magyarországi szerencsejáték-törvény módosított változatát – amely hátrányos helyzetbe hozta a külföldi, uniós cégeket – lehúzta a „mellékhelyiség” erre a célra megfelelő eszközén. Az Európai Unió ráadásul ezúttal már nem elégedett meg az ilyenkor szokásos ejnye-bejnyivel, és olyan komoly összegű dotáció megvonásokat, illetve büntetéseket helyezett kilátásba, ami meghátrálásra késztette az ezen cikk megírásakor hivatalban lévő magyar kormányt.

A történteknek a „hasznom élvezői” pedig ezúttal mi, azaz a magyar játékosok lettünk (vagyunk), hiszen példának okáért YONIBET alternatív link sem kell ahhoz, hogy számlát nyiss a Curacao szigetén bejegyzett bukinál – azaz a YONIBET elérés jelenleg teljességgel akadálymentes. (Magyar felhasználóknak egyszerűen VPN segítségével.)

A YONIBET sportfogadás platformjai a dizájn és funkcionalitás tükrében

A desktopos webhelyet elnézve megállapítható, hogy az operátor nem bízta a véletlenre a dolgot, és a fő terméket (sportfogadás) helyezve előtérbe, a több szekciós felosztás mellett tette le a voksát. Mivel a főmenü felépítése a mai modern kor elvárásainak megfelelően strukturált, igen könnyű a navigáció a webhelyen, és a „lépegetés”, barangolás is a különböző aloldalak, részlegek között. A címlapról, a cég mindegyik terméke egyetlen kattintással elérhető – ez a YONIBET casino esetében is így van – ezért nem túlzás azt állítani, hogy a desktopos webszájt a felhasználóbarát dizájn terén a komolyabb cégek honlapjaival is pariban van.

 

Milyen piacokon fogadhatunk a YONIBET sportfogadás oldalán?

Lehet, hogy nem szolgálják ki a lóversenyfogadási piacot, de a más népszerű sportokat, a futballt és a kosárlabdát igen. Az összes sportágra elérhető fogadási típusok felkeltették a figyelmünket, de imádtuk a futball-lefedettségüket, amely sokkal nagyobb, mint amit a legtöbb fogadóirodától elvárhatnánk. Több mint 100 extra fogadás van a futball és a kosárlabda mérkőzés előtti és játék közbeni fogadására. Ez minden topligára és versenyre igaz. 

Milyen sportágakra fogadhatok a YONIBET irodában?

A bukmékernél szinte nincs olyan sport, amire ne lehetne pre-match és / vagy élő módon fogadásokat tenni (természetesen többféle piacon). A pálmát a Yonibet bukmékernél az olyan sportok viszik, mint a Magyarországon is népszerű labdarúgás, a kézilabda, a jéghoki, a kosárlabda, és a tenisz. De ezek mellett olyan sportokra is elég sok piacon tudsz fogadásokat tenisz, mint az amerikai foci, vagy például az asztalitenisz.

A YONIBET-nél a „vizes sportok” rajongóiról sem feledkeztek meg, így elég sok meccs biztosított a vízilabda fogadáshoz, valamint EB-k és VB-k esetében a különféle úszásnemekhez, valamint a kajak és kenu versenyekhez is, amely sportokban mi magyarok rendszerint parádés teljesítménnyel rukkolunk elő. Természetesen a bukméker sportág kínálatából a küzdősportok és a napjainkban csúcsnépszerűnek számító e-sportok sem maradtak ki

Hogyan lehet fogadást tenni a bukmékernél?

Amennyiben már „fél-profi” sportfogadó vagy, akkor ezt a részt akár nyugodtan át is ugorhatod, mivel a YONIBET ismertető cikkünk ezen fejezete leginkább a kezdő sportfogadóknak íródott. A YONIBET-nél roppant egyszerűen lehet fogadásokat megtenni, amihez értékes segítséget nyújt a jól áttekinthető fogadási / élő fogadási ajánlat, valamint a funkcionális online betslip (fogadószelvény).

Neked, mint játékosnak a dolgod annyi, hogy ráklikkelsz a fogadási ajánlatban neked szimpatikus sportesemények megtenni kívánt kimeneteleire. A választásaid egyből felkerülnek a betslip-re, ahol be tudod állítani a tétet, valamint azt is, hogy milyen formában kívánsz fogadást kötni (minden sporteseményre egyesével, vagy kombináltan gyűjtő fogadás révén, esetleg system bet keretében).

Élő fogadás funkció és Live Stream

A Yonibet élő sportfogadása több tucat sportágat tartalmaz, amelyekre fogadni lehet. Először is a szokásos választási lehetőségek állnak rendelkezésére, mint például a kosárlabda, a futball és a baseball. Vannak még érdekesebb kategóriák, mint például az MMA, a krikett, a vízilabda, a Forma-1 és a vitorlázás. Ezen kívül még néhány játék közbeni fogadási akció is létezik, mint például a szórakoztatás és a zene. A Yonibet Sportsbook élő közvetítést, játékstatisztikát és még kommentárt is biztosít. Ezenkívül a platform elegáns és könnyen navigálható. Hasznos szűrőkkel van felszerelve, így bárki könnyen megtalálhatja a neki megfelelő eseményt.

Pár gondolat a YONIBET mobil megoldásai kapcsán

A Yonibet sportfogadó nem kínál az ügyfeleknek Android és iOS készülékekre letölthető mobilalkalmazást. Igaz erre nincs semmi szükség hiszen a telefonunk böngészőjével is tökéletesen használható.

Mit nyújt a bukméker biztonság terén?

A biztonság és a méltányosság soha nem volt probléma a Yonibet számára! A fogadóiroda webhelyét a 128 bites TLS, a legmodernebb titkosító szoftver védi. A Yonibet a Curacao eGaming engedélyével rendelkezik, amely egy népszerű név az iparágban.

Ügyfélszolgálat – Elérhetőségek

A YONIBET ügyfélszolgálattal többféleképp is kapcsolatba léphetsz. A legegyszerűbb az, ha az online chaten teszed fel a kérdésed (ilyenkor rendszerint 1-2 percen belül válaszolnak). Amennyiben viszont szimpatikusabb számodra a levelezgetés vagy épp az telefonos egyeztetés, akkor a cég szakembereivel a [email protected] e-mail-címen vagy akár telefonon (+44 113 328 1577) is fel tudod venni a kapcsolatot.

Összegzés

A YONIBET a haladó és a profi sportfogadók számára egy kötelező választás, hiszen aki kizárólag a profitért fogad, annak kötelessége hogy a legjobb fogadóirodákat használja így maximalizálva az elérhető profitot. Ugyan Magyarországról csak VPS-el érhető el, de ennek használata annyira egyszerű és gyors hogy egy kisgyerek is könnyedén tudná használni. A bónusz ugyan csekélyebb visszatérítést jelent, de az irodában elérhető magas profit bőven kárpótol bennünket. Habár a YONIBET magyar nyelven nem tud, ennek ellenére nagyon könnyű használni, még annak is aki esetleg nem beszél angolul. Akinek a fő célja az elérhető profit maximalizálása, azoknak mindenképp tökéletes választás a YONIBET!

YONIBET
3.8/5